Fakultatív kirándulások

1. fakultatív kirándulás

Bányalátogatás aranymosással egybekötve

   

Bányalátogatás a Mindenszentek tárnába

A bánya Hordus községében helyezkedik el. Egy nagyon öreg és egyedi bányáról van szó, amelyet körülbelül 700 évvel ezelőtt hoztak létre arany és ezüst bányászatára, egészen 1950-ig működött. Minden idelátogató a saját bőrén tapasztalhatja meg a föld alatti bányászélet varázslatát. Lent a tárna mélyén sok érdekes dolgot tudhat meg a bányászat módszereiről.

 

 

Aranymosás iskolája

Ha valamikor aranymosó szeretett volna lenni, mi ezt most lehetővé tesszül Önnek. A bánya előtti kertecskében minden résztvevő saját kezűleg próbálhatja ki az aranymosást. Ez az érdekes foglalkozás szakképzett felügyelet mellett történik. Minden egyes aranyat, amit sikerül kimosni a foglalkozás ideje alatt, hazavihetik a résztvevők együtt egy speciális tanusitvánnyal. Ez a különleges aranybányászat biztosan felejthetetlen élményt fog nyújtani Önnek.

 

Bányász „klopacska"

Egy kellemes séta Hodrus község történelmi központjába, ahol többek között megtalálható Immaculaty barokk szobra is 1765-ből és a Klopacska épületének tornya is, melyet 1521-ben épitettek. A község legöregebb épülete a római-katolikus Szent Miklós templom, mely egy későgótikus, egyhajós épület 1387-ből.

      

A program időtartama:  4,5 óra

Csoport:  minimum 8 fő

A program ára:  8,46 / fő

A program ára szállitási dij nélkül van feltüntetve.  

      

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

2. fakultatív kirándulás

Városnézés a történelmi központban idegenvezetővel

 

A város a létrejöttét és gyors fejlődését a hatalmas ezüstmennyiségnek köszönheti, mely a föld alatt rejtőzik.  A gazdaságát a nemesfémek, főleg az arany és ezüst bányászatának köszönheti. A város területén más kincsek is találhatók, melyek akármelyik német vagy osztrák város történelmi központjával felérnek. Jöjjön el és tudjon meg többet a selmeci gyíkokról, arról, miért esik itt a hó minden Szent Péter és Pál napján minden évben és miért halad fordítva az idő a városház óráján.

Meglátogathatják a romantikus kávéházak egyikét a város központjában és egy csésze kávé mellet megtudhatja a hagyományos mulattató vagy rém történeteket, melyek a városhoz és a lakóihoz fűződnek. Élvezze az ódon város szépségeit, érezze a bő történelmét és vigyen magával egy darabkát a csodálatos hangulatból.

  

A program időtartama:  2 óra

Csoport:  minimum 2 fő

A program ára:  21,08   / fő  (több fő esetében az árak csökkennek)

Az árban benne van egy csésze kávé a Divna pani kávézóban és az idegenvezető előadása.

   

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

3. fakultatív kirándulás                          

Látogatás a környékbe fürdőzéssel egybekötve

  

Látogatás Szlovákia első sörgyárába STEIGER (1473-ban alapitották)

    

A sörfőzést több mint 5OO évvel ezelőtt a selmeci hegyekben, Vyhnyén élő szerzetesek kezdték. A sörfőzés itt valójában megszakitás nélkül folyik. A látogatás folyamán megnézhetik a sörgyártás legfőbb elemeit: sörfőzés, erjesztőpincék, szürés. A sörgyár látogatását végül sörkóstolóval fejezik be.

     

A Žiar nad Hronom-i Maximilián Hell csillagvizsgáló

 

Ismerkedjen meg a Naprendszerrel egy kellemes zenés relaxálló program keretében. A Föld közelről és távolról különböző kontinensek zenéi kiséretében, amely ellazitja tudatát.

   

Gőzfürdő a Sklené Teplice-i barlangban

A 42 fokos gyógyviz magas mész- és magnéziumtartalommal rendelkezik, amely kiválóan alkalmas a mozgásszervi és idegbetegségek gyógyitására, serkenti a sejtek megújulását a szervezetben és kitűtő stresszlevezető hatása is van.

 

A program időtartama:  félnapos kirándulás

Csoport:  minimum 4 fő

A program ára:  13,94 / fő

Az ár magába foglalja a belépőjegy árát a Steiger sörgyárba, sörkóstolót, belépőt a csillagvizsgálóba zenés relaxációs programmal, gőzfürdőt Sklené Teplicén.  

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

4. fakultatív kirándulás

Kremnica - Szlovákia Arany szive

(a várost 1328-ban alapitották)

   

Megismerhetik Kremnica város több, mint 7OO éves történelmét. A város az aranybányászatának és pénzverdéinek köszönhetően vált hiressé. Kremnicán a mai napig sok legenda él, amit Önök is megismerhetnek majd a mesélt történeteken keresztül. A program keretén belül több feladatot kell majd megoldani, amelynek végeredménye az aranykulcs megtalálása lesz, amely a városi kaput nyitja. Ilyen kulcsot abban az időben minden hires személyiség kapott, akik meglátogatták a várost. Csupán az Önök figyelmén fog múlni, hogy megleljék az aranykulcsot, tüzetesen át fog kelleni vizsgálni a vár egész területét, a Szent Katalin templomot, valamint a pénzverde múzeumát is.

 

Az aranykulcs keresése végül a vár alatti udvarban a Fehér Gólya borászat épületében kerül kiértékelésre frissitőkkel és jutalommal egybekötve.

  

A program időtartama: 3 óra

Csoport: minimum 6 fő

A program ára: 11,95 € / fő, 7,97 € / gyermekek részére 15 éves korig

Az ár magába foglalja a belépőjegy árát a múzeumba, várba és a pénzverdébe, animátor idegen nyelven is.

  

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

5. fakultatív kirándulás

Bojnice-i kirándulás

 

Éljen át egy kellemes napot Szlovákia egyik legatraktivabb pontjában, Bojnicén. Pálfy gróf vára, Szlovákia legnagyobb állatkertje és a fürdő egy helyen a leglátogatottabb helyek közé tartozik, amelyet minden gyermek jól ismer. aránt csalogatóan hangzanak az idelátogatók számára. Nem hagyhatja ki az Aquila sólymászok fellépését sem.

  

A program időtartama:  egésznapos kirándulás

Csoport: minimum 6 fő

A program ára: 19,92 € / fő,  9,96 € /gyermekek részére 15 éves korig

Az ár magába foglalja a belépőjegy árát a várba, az állatkertbe, a fürdőbe, AQUILA + idengenvezető idegen nyelven is.

  

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

6. fakultatív kirándulás

Hajókázás a Hron folyón

A kajakozás, raftingolás és kenuzás a Hron folyón szinesen tarkithatják az Önök nyári kirándulását. A Hron folyó a hajózás szempontjából a legszebbek közé tartozik Szlovákiában. A folyón váltakoznak a csendes, nyugodt részek, melyeknek gyenge vagy semmilyen áramlata nincs, valamint olyan részek ahol nagy figyelmet kell forditani a felbukkanó kövekre és az erős áramlatokra. Bebiztositjuk Önöknek a hajókat, kellékeket, a hajók szállitását, szakkiséretet, valamint lehetőségük nyilik piknikezni, tábortűzt rakni, gulyást főzni is.

      

A program időtartama:  egésznapos program

Csoport: minimum 1O fő

A program ára: 30,87 € / fő

Az ár magába foglalja a hajókázás eszközeinek kölcsönzését, szállitás és idegenvezető idegen nyelven is, gulyás, sütés, tábortűz.

 

vissza

© 2007 Hotel Grand - Matej Banská Štiavnica, All rights reserved. 

On-line reservation

Check-in
Check-out
Adult 
Children: Up to 6 y.Up to 12 y.
Dogfriendly hotel

Facebook

Welcome bikers